Catemacsók

Il Nostro Calcio


Helycsere előtt Milánó

Beharangozó - 26. forduló

2019. március 02. - Pietro87

Derby della Capitalével és hamiskás aranycsatával zúdul ránk a hétvége, miközben a forduló már el is rajtolt Szardínián egy Inter-veréssel. A sűrű menetrend miatt nem csak a csapatoknak, hanem a szurkolóknak sincs idő szusszanni egyet, hiszen a Coppa Italiából rögvest váltunk is vissza a…

Tovább

Montelláéknak még csak most jön a neheze

Serie A 6. forduló összefoglaló

Két forduló megrendezésére is sor került a Serie A-ban az elmúlt héten, melyekben sorra láthattunk kőkemény győzelmeket, meglepetéseket, még csiszolásra váró csapatokat és olyanokat is, akiken már most látszik, hogy egyszerűen nem ütik meg a bajnokság által megkívánt szintet. A hétközi fordulóra…

Tovább

Paradigmaváltás a Serie A-ban?

Vendégposzt

Írásom középpontjában az a feltevésem áll, hogy az elmúlt öt-hat évben beállt Serie A rend változik (változásnak indult). Aminek én klubszimpátiától függetlenül csak örülni tudok. Azzal, hogy a Juve két 7. hely után sorozatban tudta játszi könnyedséggel nyerni a bajnokságot, elvette a hajrá…

Tovább

Mi a helyzet Rómában?

Ahogy mondtuk, megpróbáljuk feléleszteni a blogot, ezért a két római csapat mercatojáról, keretéről és lehetőségeiről lesz most szó. Vajon milyenek a kilátásai a fővárosi kluboknak? Mivel a két klub teljesen máshogy működik, teljesen más lehetőségekkel (bár hasonló eredményekkel) ezért külön-külön…

Tovább
süti beállítások módosítása