A nyáron hivatalosan is tulajdonosváltáson áteső AC Milan, több mint 170 millió eurót költött az átigazolási piacon. Az évek óta szenvedő olasz sztárcsapat összesen tíz új játékost igazolt, és még az sem biztos, hogy ezzel le is zárult a Mercato a Rossoneri számára. Az első lépéseket tehát megtette a Milan a visszatérés felé, mostantól az a kérdés, lesz-e csapat is Milánó piros-fekete részén.

Amikor kiderült, hogy hosszas várakozás után Berlusconi eladta a klubot, sokan bíztak abban, hogy valamelyik legendás ex-játékos térhet vissza a vezetőségbe (mint a Juventusnál Nedved, vagy az Internél Zanetti). Bár sajtóhírek szerint Maldininél például puhatolóztak, ezekből ilyen-olyan okokból nem lett semmi. Paolót például nem győzte meg a kínaiak projektje, illetve jelentősebb szerepet szeretett volna magának kiharcolni a Milan újjáépítésében.

A legendák helyett két, az átlag szurkolóknak valószínűleg ismeretlen figura került vezető pozícióba. Adriano Galliani szerepkörét két ember között osztották szét: Marco Fassone lett az ügyvezető igazgató, Massimiliano Mirabelli pedig a sportigazgató. És mi a legszebb a történetben? Mind a ketten az Intertől érkeztek, emiatt a bizalom, legalábbis a magyarországi Milan-szurkolók részéről, nem volt teljes sem a kínai tulajdonosok, sem az új vezetőség iránt.

A két szakemberrel azonban nem vállalt az új tulajdonosi kör nagy kockázatot. Fassone elismert marketingszakemberként érkezett a futball világába 2003-ban, és a Juventusnál eltöltött évei alatt jelentős szerepet vállalt abban, hogy a csapat nemzetközi ismertségét sikerült növelni, de sokak szerint az ő nevéhez fűződik a Juventus-stadion előkészítése is. Később dolgozott a Napolinál, majd az Internél is, azaz amikor a Milan hívta, az olasz topcsapatok egy részét már végighaknizta.

Egyik első intézkedéseként kinevezte Mirabellit sportigazgatónak. Érdemes itt megjegyezni, hogy Ariedo Braida 2012-es távozása óta nem volt külön embere a csapatnak erre a posztra, ezeket a teendőket ugyanis Galliani látta el. Mirabelli elsősorban játékosmegfigyelőként szerzett hírnevet magának. A nagy munkabírásáról ismert szakember az Internél olyan játékosokat szúrt ki, mint Murillo, Perisic, Gabigol és Brozovic.

Az előzetes aggodalmak feleslegesnek bizonyultak. Bár a teljes kínai hatalomátvételig hiába volt meg az új tulajok vezetősége, a napi teendőket továbbra is Galliani látta el - így például ő tárgyalt a klub nevében - de a háttérben már keményen dolgoztak Fassonéék. Csak így volt lehetséges, hogy alig ért véget a szezon, de szinte azonnal bezsákoltak négy minőségi igazolást.

A gyorsaság több szempontból is kulcsfontosságú volt. Egyfelől jelentősen meg akarták változtatni a keretet, gyakorlatilag egy egész kezdőt igazoltak, vagyis tisztában voltak azzal, hogy abszolút az alapokról kell az edzőnek újragondolnia csapatot. (Lássuk be: a tavalyi játékra nem is nagyon lehetne építeni.) Másfelől a szezon az Európa-liga selejtező miatt a szokásosnál korábban is kezdődött, ami megint csak indokolta, hogy Montella a lehető leghamarabb dolgozhasson a csapattal.

A páros később sem lassított, júliusra gyakorlatilag minden hiányposztot sikerült betölteni, és az egyetlen nyitott kérdés az maradt, érkezik-e még egy sztárcsatár és/vagy középpályás a kezdőbe.

Azok a bizonyos hiányposztok

A Milan tulajdonképpen a kapusposztot leszámítva mindenhol erősítésre szorult (és ugye még ez is a levegőben lógott a Donnarumma-saga miatt), és annak ellenére, hogy lehetetlen vállalkozásnak tűnt az összes lyuk befoltozása, ez egyetlen nyár alatt sikerült. Tekintettel arra, hogy olasz csapatról beszélünk, nem meglepő, hogy a védelem kipofozása első számú célja volt a Fassone-Mirabelli kettősnek.

A Milan védelme 2011-től fokozatosan romlott. A 2010/2011-es szezonban (igen, a híres Nesta-Silva belső védő kettőssel) 24 kapott gólt kapott a társaság, ami akkor a legjobb volt a bajnokságban, és bajnoki címet ért. Egy évvel később már 33 kapott gól volt a mérleg, és a 20 gólos Juventus elhódította a Milan elől a Scudettót. Allegri harmadik szezonjában pedig 39-szer mattolták a csapat védelmét, az eredmény egy bravúros harmadik hely lett.

Az azóta eltelt négy szezonban a Milan védelme 43 és 50 kapott gól között zárta az évet.

És még egy érdekesség, noha aligha fog ez meglepni bárkit is: általában a legjobb védelemmel rendelkező csapat nyeri a bajnokságot. Utoljára épp 10 évvel ezelőtt fordult elő, hogy a hátul legstabilabb csapat nem ért fel a csúcsra, akkor hiába kapott csak 31 gólt a Fiorentina, az Inter (34) lett a bajnok.

Az is egyértelmű, hogy a bajnoki címhez olyan hátsó alakzat kell, ami átlagban egynél kevesebb gólt kap meccsenként. A "legrosszabb" védelemmel rendelkező bajnokcsapatok védelme átlagosan 0,9 gólt kapott, a legjobb pedig 0,5-öt. Aki tehát bajnok szeretne lenni, legalább ezt az értéket kell belőnie.

Ez azt jelenti, hogy a Milannak gyakorlatilag meg kell feleznie a kapott gólok számát ha a bajnokság megnyerése a cél - hosszabb távon nyilván az lesz - de még a top 4-hez is faragnia kellett az évi 40+ gólból, mivel az egyértelmű, hogy a támadósor nem fogja kompenzálni a hátsó alakzat hibáit. A jelentős javulás pedig nem példátlan a közelmúltban, hogy csak egy példát hozzunk: a Juventus 2011-ben 47 kapott góllal zárt, egy évvel később pedig 20-szal.

Ennek megfelelően az alábbi játékosok érkeztek a védelem megerősítésére: Leonardo Bonucci (kh), Mateo Musacchio (kh), Andrea Conti (jh), Ricardo Rodriguez (bh) és ide sorolhatjuk Lucas Bigliát is (vkp). A felsorolt játékosok közül egyedül Bonucci nem tartozik a tervezett igazolások közé, őt a Juventusnál kialakult helyzet miatt sikerült megkaparintani. Ez egyébként komolyabban módosíthatta az eredeti terveket, mivel így a Milannak három kezdő kaliberű belső védője van - a pár éve igazolt Alessio Romagnolit is ide kell sorolni - és ebből a szempontból ugyanaz a helyzet állt elő, mint Conte első Juventusos évében: egyszerűen luxus nem pályára tenni őket.

Nehéz ilyesmit (kvázi) látatlanban megállapítani, de a védelemben talán Biglia lehet a legnagyobb erősítés. Az argentin válogatott játékos védekezésben is a Serie A elitjéhez tartozik (átlagban öt megszerzett labda köthető a nevéhez meccsenként), de a támadójátékban és különösen a labdakihozatalokban is rendkívül hasznos. Az előző két idényben meccsenként átlagban két kulcspassza volt, ez a Milan játékosai közül csak Susónak, Bonaventurának és Deulofeunak jött össze. De van még egy dolog: Biglia passzjátéka mérföldekkel jobb, mint amire a Montolivo, Locatelli és Sosa trió képes.

Biglia mellett a kreativitást segítheti az Atalantától kikölcsönopciózott Franck Kessié, aki az előszezonban parádésan teljesített, és Hakan Calhanoglu, aki a nagy szabadrúgásaival egyelőre adós maradt, ellenben olyan intelligens passzjátékot mutatott a támadó harmadban, amire évek óta nem volt példa Milan mezben. Egyébként nyugodtan a kreatívabb játékosok közé sorolható Conti és Rodriguez is, mindkét játékosnak volt már olyan szezonja, amikor 10-nél több gólban működtek közre.

Végül a támadókat is meg kell említeni, ami bár nem volt feltétlenül hiányposzt (Bacca képes lehet 20+ gólos szezonra), szintén prioritást élvezett a vezetőségnél. Egyelőre "csak" Fabio Borini (ő vélhetően rotációs játékos lesz), illetve André Silva érkezett, akit pedig leginkább egyfajta projektjátékosként kezelhetünk. Nem véletlenül fizettek érte 38 millió eurót, a mezőnymunkája már most első rangú, ugyanakkor egyetlen jobb szezon áll mögötte, ráadásul egy olasznál gyengébb bajnokságból. A hírek szerint várható még ide igazolás a nyáron, a Fiorentinás Nikola Kalinic szinte már a Milan játékosának tekinthető. 

Megbirkózik a feladattal Montella?

A lehetőség tehát adott, hogy a Milan minden tekintetben előrelépjen az előző idényekhez képest, és egy égető kérdést mindenképpen fel kell tennünk: Vincenzo Montella az ideális edző az újjáépítésre? Montella a fiatal olasz edzőgeneráció tagja, és 43 éves korára öt Serie A-s szezon van a háta mögött. Trófeát még nem nyert pályafutása során (egy olasz Szuperkupát, szóval inkább ezt hagyjuk), de a Fiorentinánál kifejezetten jó munkát végzett - zsinórban három negyedik hely - és a Cataniás időszakában is sok dicséretet kapott. A Sampdoria... A Milanban is jól kezdett - az őszt dobogón zárta a csapat - de a tavasz nem sikerült jól, és végül csak hatodik helyre kormányozta be a Rossonerit.

Utóbbi a lehetőségekhez mérten nem rossz eredmény, de azért nem is olyasmi, amivel dicsekedni szokás. Ha megnézzük az őszi eredményeket, akkor az látszódik, hogy a védelem stabilitása volt a jobb szereplés kulcsa. Az első 21 forduló alatt 20 kapott gól alatt tartotta a csapat átlagát - ebben Paletta jó formája is benne volt - és miután nem sikerült tartani az átlagot, egyre nehezebb helyzetbe került a Milan. Számára a jó hír az, hogy kapott bőven minőségi játékost, vagyis a védelmet akár már az első szezonjában összerakhatja. És mint azt a fentebb már szemléltetett gondolatmenet is bizonyítja, egy jó védelem - szó szerint - aranyat érhet. A poszt végén arra is kitérünk, milyen esélyei lehetnek erre a Milannak.

A soron következő szezon sokat elárulhat abból, melyik irányba indul el az egyébként tehetséges edző karrierje. Pályafutása során most először van abban a helyzetben, hogy a klubja anyagi lehetőségei nem korlátozzák az elképzeléseit. Az általa kedvelt játékstílushoz bőségesen kapott is fegyvereket, így minden adott előtte, hogy jól összerakja a csapatot. Ehhez az is kell, hogy megfelelően menedzselje a keretet egész évben, amit ilyen szinten még soha nem kellett művelnie. Bacca esetében láthattuk, hogy a játékos egójával nem mindig tudott mit kezdeni, és elég néhány rossz húzás, hogy elveszítse az öltözőt. Ezt pedig nem engedheti meg magának, különben idő előtt véget ér milanos pályafutása. 

Mi lehet a taktika?

Montella taktikai érzéke a Milan igazi erőssége - taktikai elemzés

Montella nyár elején nem volt könnyű helyzetben. A karrierje a jelek szerint mélypontra került, a Sampdoriánál nagyon közel került a kirúgáshoz. Pályafutását annál a Milannál folytatta, ahol az edzőknek nem volt könnyű élete a közelmúltban, pár év alatt már hatodik edzőként foglalta el a kispadot. A...

Montella a Milannál eddig jóformán csak a 4-3-3-nak szavazott bizalmat, akkor változtatott ezen, ha nagyon égett a ház. Ezen belül azonban meglehetősen kreatív volt, meccs közben a céloktól függően többször is hajlandó volt a formáción változtatni. Az  alapjáték kulcsa Bonaventura volt, aki három poszton is képes hasonlóan magas szintű teljesítményre (tükörszélső, szélső, középső középpályás), elsősorban az olasz játékos sokoldalúságára építve láthattunk 4-2-3-1-es, 2-3-5-ös (!) és 3-4-3-as felállást is. Bonaventura kiesésével a lehetőségei lecsökkentek, sokkal merevebben ragaszkodott az előre felvázolt formához, Pasalic vagy Bertolacci mozgatásával gyakorlatilag csak a 4-2-3-1 jelent meg időnként a pályán.

Az eddigi milanos munkájából azonban nem nagyon tudunk következtezést levonni (azon túl persze, hogy ha kell, tud kreatív lenni), mivel az alapjátékához nem volt meg a megfelelő keret. Montella szereti ha a csapatainál van a labda, ennélfogva elvárás a részéről, hogy a legtöbb játékosa - beleértve a kapust és a védőket is - tudjanak passzolni. Előbbi nem annyira hangsúlyos nála, mint mondjuk Guardiolánál (vagy bármilyen Cruyff-fanatikus edzőnél), ami abból a szempontból jól jön, hogy Donnarumma - bár sokat fejlődött - elég pocsék ebben a tekintetben.

A védőknél viszont nincs mentség, már a Fiorentinában is megkövetelte a Facundo Roncaglia, Matija Nastasic/Stefan Savic és Gonzalo Rodriguez triótól, hogy aktívan vállaljanak szerepet a csapat támadásaiban. A feladatuk elsősorban az volt, hogy széthúzzák a pályát, magukra vonják az ellenfél szélsőinek, szárnyvédőinek a figyelmét, az üresen hagyott területek mögé pedig bejátszák a labdát. Abban az esetben pedig, ha a fellépő szárnyvédők mozgását követték a védők, akkor a belső védők léphettek be az üres folyosóra. Erre a szerepre eddig csak Alessio Romagnoli volt alkalmas a Milanban.

Musacchio és különösen Bonucci megszerzésével kettő ún. "ball-playing" típusú védőt vásárolt meg a Milan. Az ex-Juvés konkrétan a legjobbja a világon a műfajnak, nehéz nála jobban passzoló védőt mutatni. És nem csak a rövid passzokban jeleskedik, de a hosszú indításai is élményszámba mennek, így vélhetően az újonnan kinevezett csapatkapitánynak nem csupán a hátsó alakzatot kell összefognia, de a támadásokban is kulcsszereplővé kell válnia. Az egyedüli kérdés igazából az, hány védőben gondolkozik Montella. Jelenleg három, a rendszerébe tökéletesen passzoló, remek képességű belső védője van. Ha abból indulunk ki, hogy nincs sérülés, ez indokolttá teszi a háromvédős rendszer alkalmazását.

Egyelőre ebből - szinte - semmit nem láttunk az edzőmeccseken, és az El-selejtezőkön, viszont a Bonucci regisztrálása körüli problémák, és Romagnoli sérülése miatt két fontos láncszem hiányzott is a gépezetből, és hiába az eddig erőltetett 4-3-3, felettébb meglepő lenne az a luxus, ha bármelyik középhátvéd a padot koptatná a szezon során. Montella egyébként sem idegenkedik a háromvédős rendszertől, a Cataniában és a Fiorentinában is az egyik alapformációja volt. És tekintettel arra, hogy a középpályásaitól mindkét rendszerben hasonló mozgást várt el, az átállás leginkább a védelem összeszokottságán múlhat.

Firenzében leghatékonyabban talán a David Pizarro, Borja Valero és Alberto Aquilani trió működött. A védelem előtti labdaszerzés elsősorban Pizarro feladata volt, de a chilei passzpontossága is kiemelkedő volt. A pálya közepén Borja Valero volt az igazi úr, neki a makulátlan passzjáték mellett már az előkészítésben játszott szerepét sem lehet megkerülni (első szezonjában 11 gólpasszig jutott). Aquilani pedig box to box szerepkörben folyamatosan mozgott az üres területekre. Ha kellett a saját kapuja előtt tűnt fel, máskor meg épp az ellenfél védelmét zavarta össze mozgásával. Pályafutása messze legproduktívabb szezonját zárta 2013-ban, 7 gólig és 6 gólpasszig jutott. Pizarro szerepkörét Biglia, Valeróét Calhanoglu, Aquilaniét pedig Kessié veheti át a Milanban, és játéktudásban/potenciálban elméletileg mindegyik játékos a firenzei megfelelője előtt jár.

Sok múlik majd Calhanoglun, aki ugyan játszott már hasonló poszton pályafutása során, de azért mégis a támadó mögött van az igazi helye. A Bayer Leverkusenben gyakorlatilag az összes támadóposzton szerepelt (két szélen, hamis kilencesként, támadó középpályásként), de a középpályán is tettek vele próbát. Ahhoz, hogy tényleg el tudja látni a feladatát, a passzpontosságán kellene javítania. Karrierjére vetítve ez csupán 73%, de folyamatosan javuló tendenciát mutatott, ahogyan nőtt a csapatban betöltött szerepe. A Bayerben évről évre több passzt mutatott be meccsenként, emellett pedig a hatékonyságának a rovására sem ment: rendre 2-2,5 kulcspassz között átlagolt. Azt is érdemes hozzátenni, hogy a Leverkusen nem feltétlenül törekedett a labdatartásra, és általánosságában direktebb futballt játszottak, mint amit Montella kedvel. Vagyis messze nem arról van szó, hogy Calhanoglu nem tud passzolni, de meg kell szoknia a valamivel biztonságibb játékot is.

Nagyjából körvonalazódik, mire lehet számítani: valószínűleg a 3-5-2/3-5-1-1/3-1-4-2 lehet a Milan leggyakrabban látott formációja. Bátor tippként a 3-4-3 is szóba jöhet, ez azonban jelenleg kockázatosnak tűnik, ugyanis nincs olyan középpályás párosa a Milannak, amelyik életképesnek tűnne. Valószínűleg kikerülne például Kessié a csapatból (eddig legalábbis nem a védekezésével tűnt ki a Serie A-ból), amiért nagy kár lenne, és szintén olyan luxus, amit nem engedhet meg magának a Milan jelen pillanatban. Ettől függetlenül B-tervként életképes opció lehet, ahogyan a 4-3-3 is. Utóbbi az előszezon alapján akár még elsődleges formációként is szóba jöhet, de nagy stratégiai hiba lenne Montella részéről, ha nem a keret erősségét leginkább tükröző háromvédős rendszerek felé fordulna.

Még így is messze a bajnoki cím, de a BL kötelező

A Milantól természetesen még nem várható el, hogy a bajnoki címért küzdjön, hiszen a nyáron érkezett 10 új játékos (várhatóan még lesznek is igazolások), és a tavalyi keretből Donnarummát leszámítva senkinek sincs biztos helye a kezdőben. Egy szó, mint száz: finoman szólva sem beszélhetünk összeszokott csapatról, sőt úgy általában csapatról. Mivel minőség van, várhatóan előbb vagy utóbb ez is lesz, de arra kell készülni, hogy az elején még bőven sebezhető lesz a Milan.

Montella tavaly jól menedzselte az első hónapokban csapatot, a küzdelmes mérkőzéseket rendre sikerült megnyerni, ami idén is fontos lesz: ha sikerül minimalizálni az első egy-két hónapban az elhullajtott pontok számát, akkor akár a végén is számolni lehet Donnarummáékkal. A realitás azonban az, hogy a piros-feketék a Bajnokok Ligája indulást jelentő első négy hely valamelyikéért fognak küzdeni, és ez egyben minimális elvárás is Montella felé. Ha ezt nem hozza, akkor csak egy Európa-liga győzelem menthetné meg az állását.