Több neves embertől is tudjuk, hogy a jóslás nehéz tevékenység, főleg, ha a jövőre irányul, de azért megpróbálunk kapaszkodót keresni ehhez a fordulóhoz is. Amennyiben valaki azt vallja, hogy pénzből könnyű a pénzt csinálni, és ezt meccseken realizálja, akkor ez a kör alkalmasnak tűnik erre - pedig sima meccsek talán csak első blikkre várhatók.
Szombaton furcsamód két olyan meccset kapunk, amelyek nem izzítják be csak úgy a nagyérdemű zömét. A kezdésnek szánt Udinese-Sampdoria még csak-csak, azon oknál fogva, hogy láthatjuk, Giampaolo munkája nyomán hogyan dolgozza meg a Samp a vendéglátóját. Itt mindenképpen a vizitálók pontszerzését adja ki a gép, ez egy szép X2. A Genoa-Bologna viszont színvonalát tekintve egy bűn gyenge meccs is lehet, de ha így lesz, az egyfajta érdem lesz a vendégek részéről, akik mind pontok, mind játék tekintetében összeszedettebb brigád képét mutatják - Genoa, ébresztő!
Vasárnap ebédre szárdokat szolgálnak fel a San Paolóban, amolyan well done formában. Ez nem az a meccs, amelyen érdemes sokat agyalni, és hasonló lehetne - bár a másik, háromesélyes végletből - a SPAL-Crotone találkozó is, de itt egy sóhaj kíséretében két dolog fut át bennem. Az első a száraz szakmaiságon túlmutató, liga szintjén komolyan megfontolt marketingkoncepciós kérdésként is feltehető: Mi a frászt keres itt ez a két csapat? És miért ilyen gyenge a másodosztály legjava? Egy hajszálnyival a hazaiak felé hajlok, de nem azért, mert őket cselezik le a legkevesebbszer.
A Torino-Hellas meccsen inkább olyan kérdések merülhetnek fel, hogy beköszön-e Belotti (vagy hogy miért csak kétszer), vagy milyen előnnyel megy a szünetre a hazai csapat, mint az, hogy miért most lepheti meg a világot a gól ellen is beoltott Hellas. A legtöbb lövést és fejest egyaránt a veronaiak engedik a kapujukra, szóval se elöl, se hátul nem jó, ez digókhoz méltatlan, a Bikák büntetnek. Hogy büntet-e valaki a Chievo-Fiorentina meccsen, vagy inkább leosztoznak egy döntetlenben, jó kérdés. Soha nem látott meglepetésre jól fut a Chievo, eddig előzik is a mostani ellenfelüket, de a Fior udvariatlan vendég lesz, és nem távozik pont nélkül.
A mezőny legkevesebbet szerelő csapata a Benevento otthonába látogat, de így is nyerni fog az Inter, hisz egy ennyire kiesni vágyó brigád nem hozhat akkora meglepetést, hogy... Vagy mégis? Fura szitu, mert erős ez az Inter, de olykor nagyon eltűnik bennük a hatékony átütőerő. Ha nem villantják (Wanda idomait) Icardit már az elején, akár még a reggelig tartó játék is felmerülhet, szóval piszkosul megszenvedhetnek a győzelemért. És meg is fognak.
Ahogy a Lazióra is hasonló szerep várhat. Bár jól gurul Inzaghi szekere, de azért sejtek nehézkes győzelmet, mert olyan nincs, hogy egy kvázi soha nem látott összetételű védelem rendre bírja a terhelést. És itt nem a színtiszta védekezésről beszélek, hanem a támadásépítés első szakaszairól, amikor és ahogyan megszerzi a labdát a csapat, majd abból átlendül támadásba, szóval hogy ezt a transzformációt előbb-utóbb valaki elég görcsössé teszi majd ahhoz, hogy megakadjon az a szekér. Ha eredményben jó is lesz, játékban nem lesz sima.
Érdekes helyzetet tapasztalunk. Adott a világ egyik legjobb edzője, akiről néhány kisebb (?) döccenés után lerántják a bőrgatyát Münchenben. A sajtó rögtön visszaházasítja egykori sikercsapatához, de a frigyet nem hálják el, hiába várná a többség Carlo visszatérését. Ancelotti és Montella is időt kap, előbbi némi pihenésre, utóbbi meg foltozgatásra (azért azon beteszek, hogy amolyan első bűnbakként a fitnesszedző szűrét tették ki, nyilván miatta nem volt a Milannak játéka). Ilyen hangulatban teltek az unalmas hétköznapok, és jött a Rijeka elleni mentőmeccs.
Mindenesetre megadta a módját a Milan, az északiak izgalmassá-emlékezetessé tették az EL-meccsüket, amely így egy megnyert, (könnyed) bajnoki rávezetés helyett egy kiizzadt 3 pontot hozott. Mentálisan tán még jót is tett a társaságnak, a rezgő paddal maga alatt Montella mindenesetre úgy zárta az Ancelottiról ejtett nyilatkozatát, hogy: "... ha akar, lehet a segítőm." Hoppá! Mindenesetre két olyan mérvadó rangadó vár Vincenzo fiaira, amelyen sok dolog múlhat. Azt mondom, ebben a helyzetben a Milan csak veszteni tud, ill. nem jut azokba a magasságokba, amelyre a kínaiak tervezték. Ha ugyanis 0-2 pont körül zsákolnak be a Roma és az Inter ellen, nincs miről beszélni, ennyi millió után, a kínai légtérben az tiszta kudarc, viszont ha 4 vagy annál több jön össze (amit kötve hiszek), akkor erre a naptári évre úgy szilárdul meg az edző helye, hogy a csapatnak továbbra se nagyon lesz játéka - olyan legalább is nem, amivel a mezőny darálós része ellen sorra jönnének a kötelezők - ellenben elég idő megy el úgy, hogy aztán érdemben már ne nagyon lehessen dobbantani.
Melyikük talál be?
Szerintem annyira a Roma felé billen az esély, hogy az már gyanús. De ha már ritkán indul rangadó ilyen felbillent egyensúllyal, akkor meg kell lovagolni a hullámokat: tolni kell a vendégek pontszerzésére házat, rokonokat, fél vesét. Egyébként a fővárosiaknak ez lehetne zsinórban a 10. győztes idegenbeli bajnokijuk.
Papíron van ennél nagyobb, egyébként viszont a bajnok Atalanta elleni meccse is jó kakaskodás lesz. A hazaiak úgy teljesítenek igazán szépen az EL-ben, hogy közben nem siklott ki lábuk alól a bajnoki talaj. A Juve 21 meccse veretlen az Atalanta ellen, és kérem ez az a meccs, amikor majd megint kiderül, hogy igazából ki az erősebb kutya a csizmában. Amikor döccenni várjuk a torinóiakat, akkor rakják be a hanyast.
