Catemacsók

Il Nostro Calcio

Sasok vs. Farkasok

2017. november 17. - marteen vg

Nem tagadom, Lazio szurkolóként nehéz elfogulatlanul írni, a holnapi derbyről. Nehéz objektíven néznem az ősi rivális teljesítményét, játékosait, nehéz megítélni, hogy mi várható a fővárosi rangadón. Azért teszek egy próbát, hátha sikerül.

maxresdefault.jpg

A derby della capitale akkor is a világ egyik legnagyobb rangadójának számít, mikor a két csapat között 30 pont, és tíz hely van a tabellán. Ezúttal azonban a bajnokság negyedik helyén álló Lazio játszik, az ötödik helyen tanyázó Rómával, ráadásul mindkét csapatnak van elmaradt meccs, elviekben mindketten előrébb is állhatnak/állhatnának. Az, hogy a két csapat idén ennyire jól szerepel, maximum azoknak meglepetés, akik a Képes Sportból szoktak tájékozódni, futballügyileg. Két fiatal, és elképesztően tehetséges edző, két nagyon jól, és okosan felépített keret, és két fanatikus szurkolótábor. Mi várhat ránk szombat este?

Sok meglepetés a kezdőket, és a hadrendeket illetve nem. A Roma 4-3-3-ban, a Lazio 3-4-2-1 (vagy ha tetszik 3-5-1-1-ben) fog kezdeni. Nainggolan és Immobile játéka kérdéses, de azért nagy pénzben nem fogadnánk rá, hogy ne játszanának a derbyn. A Lazio gólerősebb, viszont a Roma védelme stabilabb. Érdekesség, hogy a Roma többet lő kapura, mégis a „sasok” szereznek több gólt, úgy látszik, hogy Immobileék hatékonyabbak Dzekoéknál. Hol dőlhet el a mérkőzés?

sevilla_fc_v_roma_pre_season_friendly_f_fsxfm9cvax.jpg

A pályán, nyilván. Azon belül több érdekes párharc is vár ránk. Az egyik legpikánsabb Kolarov és Marusic összecsapása lesz. Kolarovnál gyűlöltebb személy aligha van a Nord szemében, viszont el kell ismerni, hogy jelenleg nincs nála jobb játékos a posztján, a ligán belül. Marusicnak nagyon nehéz dolga lesz, a szerb idén parádésan játszik, magasan a Roma legjobbja. Ráadásul Kolarov előtt leginkább El Sharaawy fog felbukkanni. A Lazio jobb oldala dolgoztatva lesz, rendesen. Bastos, Marusic kontra Kolarov, Fárado. Izgalmas párharcnak tűnik. A másik kulcs nyilván az lesz, hogy Fazioék mennyire lesznek képesek hatástalanítani Immobilét. A Lazio gólvágója elképesztő formában van, csak a bajnokságban 14 gólnál és 6 gólpassznál jár, mindkét kategóriában ő a legjobb, a bajnokságban. Mögötte a friss spanyol válogatott Luis Alberto szervezheti a játékot, illetve SMS jelenthet még komoly gólveszélyt. Leiva és Parolo fő feladata a Roma támadásainak megszűrése lesz. Ha esetleg Ninja mégsem tud játszani, az egyértelműen a Lazio középpályája felé billenti, a mérleg nyelvét: De Rossi, Strootman és Pellegrini sem élete formájában játszik idén, azt sem tartom egyébként elképzelhetetlennek, hogy Gonalons kezdjen, aki eddig kifejezetten jól játszott, már amikor szerepet kapott.

luis_alberto_getty.jpg

A Roma eddig a kötelezőket szépen hozta, viszont mindkét rangadóját elbukta, ráadásul hazai pályán. Igaz, az Inter ellen egy agyonnyert meccset buktak el, hála a pocsék helyzetkihasználásuknak, a Napoli pedig nem csak őket, hanem a Laziot is simán megverte. A Lazio óriási meglepetésre nyert a Juve ellen Torinóban, viszont a nápolyiak ellen csúnya pofonba szaladtak bele. Ellenben a SPAL elleni találkozót leszámítva, minden további meccsüket hozták, a legtöbbet simán, több góllal. Ugyanez a Romára már nem mondható el, ők inkább játszanak eredményesen, mint szépen, vagy gólerősen, de mit sem számít ez: az 1-0-s győzelemért ugyanannyi jár, mint a 6-1-esért.

Parázs meccs vár ránk, elképesztő hangulattal. A két keret erőssége között szemernyi különbség sincs, a döntő az lehet, hogy a két edző közül melyikük tud újat, váratlanabbat húzni. Inzaghi tavaly nagyon megverte Spallettit, viszont Di Francesco első római derbyére készül edzőként. Lazio szurkolóként optimistább lennék, ha még mindig Spalletti lenne a farkasok edzője: Inzaghi őt ismeri, sőt, kiismerte, és letudta meccselni. Tippelni nem tudok, és nem is akarok. A Roma az utolsó 37 hazai találkozóján mindössze 4 vereséget szenvedett, viszont a Lazio az elmúlt 6 idegenbeli meccsét is megnyerte. Számít ez? Kicsit se. A derby az mindig más, külön műfaj. Szombat este kiderül, hogy ki lesz Róma ura. A Sasok, vagy a Farkasok.

comments powered by Disqus

A bejegyzés trackback címe:

https://ilnostrocalcio.blog.hu/api/trackback/id/tr2513294985

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása